Ma reggel így köszönt el tőlem az én drágám, a kisunokám: Pá papa! Sólet!
Ezen annyira megdöbbentem, hogy a másfél éves Mira éppen most alakuló szótárában máris benne van a mi hagyományos ételünk, hogy ezen felbuzdulva arra gondoltam, mesélek a sóletról. Meg is nyugodtam, mert a jelek szerint van jövőnk, a harmadik generáció tovább viszi a Rosenstein vendéglőt.
A sólet hagyományáról kevés személyes élményem van a gyerekkoromból, mert nálunk otthon meglehetősen ritkán futotta ilyen különlegességre. Ráadásul ez tipikusan az az étel, amit kis tételben, három-négy személyre nem érdemes főzni. És pék sem volt a környékünkön, Kőbányán, az ötvenes években, ahol meg tudták volna sütni a nagyanyáim. Márpedig ez a szertartás része: nagy edényben vitték a pékhez a szigorúan libazsírral készült sóletot, hogy a kemencében süljön hosszú órákon át, vagy pedig, végszükség esetén, az otthoni sütőben készítették el. Nem tudok róla, hogy lennének kőbe vésett szabályai, mindenki a saját sóletjára esküszik.
Az elmúlt évek alatt sok helyen kóstoltam a sóletot, és végül kialakítottam a saját receptemet, aminek a lényege a szaftosság, nem száraz, pergő benne a bab. Ezt aztán a vendégeim megszerették, és arra inspiráltak, hogy mindig mással készítsem el: füstölt marha szeggyel, vagy füstölt libával, - a diétázóknak mellel - vagy combbal, vagy libakolbásszal. Teszek bele egész tojást is, héjasan. A hagyományosból nem maradhatott ki a libanyak, amelynek a bőrét megtöltötték fűszeres liszttel, és ezt külön tálalták. A mai, úri világban ezt már kevesen ennék meg, mert mindenki a húsra vadászik. Viszont meglepődnek, és boldogok a vendégeink, amikor mindig más finom falatra találnak az ételben. Télen-nyáron mindig az étlapunkon van. Mi itt az étteremben sütőben készítjük, és a tűzhelyünk cseréjénél külön szempont volt, hogy az elektromos sütőnk alkalmas legyen a lassú főzésre.
A sólettel kapcsolatban sok kedves élményem van. Az egyik, hogy törzsvendégünk évente egyszer vendégül látja otthonában népes baráti körét. Akiknek többek között sólettel is kedveskedni szokott, és ezt tőlünk vitte a konyhájára. Az egyik ilyen baráti összejövetelen egy meghívott vendége – szintén törzsvendégünk - nem bírta kivárni, amíg az étel az asztalra kerül, kiosont a konyhába, és belekóstolt a sóletbe. Amikor ráérzett az ismerős ízre, azonnal föltette a kérdést a házigazdának: Ismeritek a Rosensteint?
Közben kiderült, honnan ismeri Mirácskánk a sóletot – egyelőre csak a szót, mert ilyen nehéz ételt még nem adtunk neki. Judittal nézegették a szakácskönyvemet, és közben a nagyanyja magyarázta, mit látni a képeken. A sóletot már megjegyezte.
Sólet, Rosenstein módra
Hozzávalók:
50 dkg füstölt marhaszegy
5 db füstölt libacomb
5 db egész, héjas tojás
10 dkg libazsír
80 dkg apró tarkabab
20 dkg árpa gyöngye
20 dkg vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
só, pirospaprika, bors
A babot, és egy külön edényben a füstölt húsokat pár órára hideg vízben áztatjuk. A libazsírt mély lábosban felhevítjük, beletesszük az apróra vágott hagymát, az összezúzott fokhagymát, majd megfonnyasztjuk, meghintjük pirospaprikával, borssal, és felöntjük vízzel. Hozzátesszük a füstölt húsokat, a babot, az árpa gyöngyét, és még annyi vizet öntünk hozzá, hogy jól ellepje. Néha megkeverve felforraljuk. Beletesszük a megmosott tojásokat, és fedővel letakarva sütőbe tesszük, 3-4 órát hagyjuk szép, egyenletesen sülni. Amikor elkészült, a babot mély tálba tesszük, és a tetejére helyezzük a felszeletelt húst, a főtt és megtisztított tojást, a libacombot.
Utolsó kommentek