Azzal kezdem, hogy én nem szoktam reggelizni. A kávézás és a reggeli rutinok befejeztével indulok a dolgaim után, és egészen a legutóbbi időkig délig eszembe sem jutott, hogy egyek valamit. De amióta Mira megszületett, azóta minden megváltozott a mi életünkben. Például szertartásunkká vált a közös reggeli, és nagyon boldog vagyok, hogy így alakult – eltekintve attól az egy-két kilótól, amivel gyarapította a súlyomat.

Amióta Mira járni és beszélni tud, reggelenként az első útja hozzánk, nagyszülőkhöz vezet, megáll az ajtóban, rám néz, és azt mondja: Papa! Kaja!

Másfél éves már – vagy csak még? -, de ehhez képest nagyon fejlett az ízlése. Imádja a tejtermékek összes variációját, a sajtokat, és a fűszeres, karakteres ízeket, még az erőstől sem viszolyog.  Nagyon szereti a gyümölcsöket, a paradicsom a kedvence, ami a kis fűszerkertünkben terem. Ebből négyféle is van, az apró koktélparadicsomtól a hatalmas, befőzni valóig. Részben hazai palántákat vásároltam, részben Ausztriából hoztam, és ezek nagyon hamar termést hoztak. Mirával lemossuk az érett darabokat a kerti csapnál, és ezek is a reggeli mellé kerülnek, mert szeretem, ha van friss zöldség is az asztalon. Az is közös szertartásaink egyike, hogy együtt locsoljuk fűszerkertünk növényeit. Közben megszaglásszuk őket, és leszedjük az érett terméseket. Van a kertünkben rozmaring, zsálya, kakukkfű, oregano, rebarbara, zeller, petrezselyem, menta, snidling, fokhagyma.

A közös reggelink a nagy ebédlőasztalunknál úgy kezdődik, hogy kettesben Mirával kinyitjuk a hűtő ajtaját, és kiválogatjuk, ami az asztalra kerül. Mira minden reggel megiszik egy doboz kaukázusi kefirt. Ő az etető székében foglal helyet, mellette az anyukája, és mi ketten Judittal – mert Robi fiam olyan, mint én voltam: nem reggelizik, hétköznap rohan a dolgai után, de hétvégén és ünnepnapokon ő is asztalhoz ül.

Az ebédlőasztalt szépen megterítjük, és sokféle dolgot teszünk rá, mert szeretem, ha színpompás a reggeli: kolbász, párizsi, sonka, meleg szendvics, vagy tojásrántotta, amit ugyancsak ketten készítünk Mirával. Felültetem a pultra, és amíg sül a szalonna, ő kevergeti a tojást, figyeli a mozdulataimat.

Néha különlegességekkel indul a nap. Mira egyik kedvence a garnélarák, amit zöldséges kínai metélttel szoktunk enni, és hogy ízlik neki, abban egészen biztos vagyok, mert közben elismerően így nyilatkozik: nyam-nyam.

Paprikából is többféle terem a kertünkben, és  Mira mindig jóízűen eszegette. Egyszer, már félig elrágcsálva egy paprikát, hirtelen azt mondta Juditnak: Mama! Hűha! Amikor megkóstoltuk ezt a „hűha paprikát”, akkor derült csak ki, hogy erős. De nem sírt miatta, az új íz élménye erősebb volt a csalódásnál.