Az idén együtt nyaralt az egész családunk, a két kisunokával Ravennába, a tengerpartra látogattunk. Az élményekről csak most tudok beszámolni, mert sok dolgom volt mostanában a konyhánkban.
Szerencsére nagyon jó időnk volt a nyaralás alatt, végig élvezhettük a tengert, és persze nagy érdeklődéssel kóstolgattuk a helyi ételspecialitásokat. Nem volt olyan kicsi kifőzde, ahol ne ettünk volna jót. Ezekben a tengerparti étkezdékben a tenger gyümölcseit, frissen kifogott halait készítik, nem is lehetne más, mint jó.
A kisváros sétáló utcáján főként pizzatériákba botlottunk, ezért mi Robival felfedezőútra indultunk a kissé távolabb eső üdülő központba. Figyelmesek lettünk egy üzletre, amely előtt hosszan kígyózott a sor az utcán, és nem turisták várakoztak, hanem olaszok. Este mi is itt vacsoráztunk, és a tulajdonos már az ajtóban kedvesen fogadott. Pizzát rendeltünk, és ez volt életem legjobb pizzája, amit valaha is ettem. Finom volt a tésztája, könnyű, mégis jól átsütött, ízletes a raguja, és bár ennek nem túlozták el a mennyiségét, mégis elegendő volt. Friss paradicsommal, és minőségi alapanyagokból készítették a pizzéria látványkemencéjében.
Másnap, amikor szintén ide érkeztünk vacsorázni, már megismertek, szívesen fogadtak, és egy-egy Grappával is kedveskedtek.
Olaszországi nyaralásunk következő állomása az Arezzo megyei Bibbiena volt, egy történelmi hegyi város, ahol Robi gyerekkori barátja él a családjával. Mi az erdő közepén, egy felújított vidéki kúriában kaptunk szállást, és már az első este közös sütögetés volt a program. Vendéglátóink a helyi hentesnél, akit a legjobbnak tartanak, vásárolták az alapanyagokat a kolbászsütéshez és a T-Bone steak-hez. Nekünk annyira megtetszett a Salciccia nevű kolbász - ami a képen látható -, hogy szerettem volna többet tudni róla. Kellemes volt az íze, nem erősen fokhgymás, laza, könnyű az állaga. Ezért elmentünk a henteshez, aki készítette. Tőle megtudtam, hogy sertés hús az alapanyaga.
Amikor hazaértünk a nyaralásból, és augusztus végén újra nyitottuk az éttermünket, már tudtuk, hogy ezt a kolbászt mi is megkóstoltatjuk a vendégeinkkel. Mi libából készítettük, mert ez nálunk a vezető alapanyag, ezt vörösborral pácoltuk, és római köménnyel, édes köménnyel fűszereztük, durva borsot, tengeri sót tettünk még hozzá. A sütés előtt egy nappal befűszerezzük, a húsdaráló fejét a darálás előtt a mélyhűtőbe tesszük, hogy ne roncsolja szét a hús rostjait, hanem egy kicsit darabos maradjon. A mi Salciccia kolbászunkban 70 százalék a libamell hús, és 30 százalék a borjú (lapocka vagy nyak), és ehhez borjúvese faggyút darálunk, hogy a zsírossága megfelelő legyen. Ezután fűszerezzük, és szódavizet is adunk hozzá, amivel egy kicsit könnyítettünk a hús állagán. Én a hagyományos kolbásztöltőt használtam, azzal vékony bélbe töltöttem, és 2-3 napra a hűtőbe tettem pihenni. Az olaszok ezt sokféleképpen eszik, van, amikor meghagyják teljesen megszáradni, de grillezik és főzve is fogyasztják. Mi sütőben sütöttük meg. Az ősszel 10 napig volt az étlapon a raguszerű paradicsomos-hagymás fehérbabbal, amit köretként adtunk hozzá, és hogy a design-nak is megfeleljünk, paradicsom mártást és fehérbab pürével díszítettük az ételt. Örömmel tapasztaltuk, hogy nagy élvezettel fogadták és fogyasztották ezt az újdonságot a vendégeink.
Firenzében is jártunk, és az Aranyművesek hídja közelében azt láttam, hogy egy étterem kirakatában bontják a halat. Mindenhol szívesek a vendéglátók, egyéni ízekkel találkozni. Itt megkóstoltuk a haltatárt, ami kardhalból, és kétféle lazacból készült.
Itt nálunk az üzletben soha nem lesz pizza, mégis hasznos és tanulságos az olasz élmény. A szemléletük a vendéglátásról, a kiváló alapanyagok, az ízvilág. Arezzo-ban sétálgattunk a főtéren, és láttunk egy nénit, aki márványlapon spagettit nyújtogatott. Mellette az üzletben azt főzték meg frissen, és húsos paradicsomos raguval adták. Vendéglátóinknál, az olasz családnál is az a szokás, hogy a nagymama készíti a vasárnapi ebédhez a tésztát.
Mi is készítünk friss olasz, fehérboros tésztát, és ezek a nyári élmények azt erősítették meg bennem, hogy a legegyszerűbb tészta a legjobb. Nem kell nagy ragu sem hozzá, csak egy kis olíva, fokhagyma, paradicsom, rozmaring, és a frissen készített spagettira a reszelt parmezán. Én legjobban a fehér pizzát szeretem, amelyiken még paradicsom sincs, csak olíva és hagyma.
A tapasztalatainkat természetesen megosztjuk a vendégeinkkel is, az alkalmi étlapokon találkozhatnak nyári élményeinkkel, amelyeket Rosenstein-módra dolgozunk fel.
Utolsó kommentek